A Széphalom utca 11. számú ház falán látható a Kossuth-díjas művész emléktáblája, aki 2003-tól haláláig utcánkban lakott.
Béres János 1930. március 28.-án a Borsod megyei Gagybátorban született. Gyermekéveit olyan közösségben töltötte, ahol máig élő hagyomány a népművészet. Közvetlenül szüleitől tanulta a népdalokat, népmeséket, néptáncot és a kézművességet, így a család és a környezete egy egész életre szóló ihletést adott számára. Már gyermekkorában megtanult játszani a saját készítette hangszerén, a furulyán, amellyel 1948-ban megnyerte a négyfordulós „Centenáriumi Országos zenei versenyt”, 1953-ban pedig a „Bukaresti Világ Ifjúsági Találkozó” versenyén nyert első díjat. Az Erkel Ferenc Konzervatórium oboa-magánének szakát 1955-ben végezte el, majd 1960-ban a Szegedi Pedagógiai Főiskola ének-zene szakán szerzett diplomát.
1951-ben lett hivatásos művész, előbb mint táncos, majd furulyával szólista a Magyar Állami Népi Együttesben, ezzel egy időben a Magyar Rádió és Televízió, valamint az Országos Filharmónia is foglalkoztatta.
1960-ban népi-kamarazenekart alapított. Számtalan felvétel készült vele a Magyar Rádióban és a Televízióban. A „Béres Kamarazenekar” volt kísérője a Magyar Televízió „Röpülj Páva” versenyének és az Országos Filharmónia hangverseny sorozatainak. Mind a hazai mind a külföldi hangversenyeken szenzációként hatott, hogy a különböző létszámú és összetételű zenekarokat karmester nélkül vezette furulyával.
Megközelítőleg 5-6000 alkalommal lépett színpadra furulyával elsősorban itthon, de hangversenyezett Európa majdnem mindegyik országában, ezenkívül Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Törökországban és az Amerikai Egyesült Államokban. A felsorolt országok mindegyikében volt rádió és televízió felvétele is.
A zenetanári pálya választásához döntő indítékot adott Kodály Zoltánnal való találkozása 1951-ben, akivel mindvégig szoros kapcsolatot tartott. 1952-től tanár, ő indította el a magyarországi furulyaoktatást. Elkészítette a hangszereket (Béres furulya), tanterveket, 13 tankönyvet írt. 1975-ben megalapította az ország első hangszeres zeneiskoláját, az Óbudai Népzenei Iskolát.
Pedagógiai munkássága elismeréseként „Apáczai Csere János” és „Földes Ferenc” díjat, „A pedagógiai érdemekért” és a „Kiváló pedagógus” majd „Eötvös József” kitüntetést kapta.
Művészi és pedagógiai munkájától elválaszthatatlan közművelődési tevékenysége.
A Magyar Rádió vidéki népzenei felvételeinek elindítója, kilenc országos népzenei fesztivál szervezője. A „Nyílik a rózsa” és a „Röpülj Páva” televíziós műsorok munkatársa, a kísérő zenekar vezetője. Riporterként nyolc népzenei sorozatműsort, több mint 12000 perc műsoridőt készített.
A Rádió Archívuma őrzi a népdalokat és az adatközlőkkel készített riportok tömegét. Hangfelvételeiből négy CD „A magyar népzene gyöngyszemei” sorozatban, riportjaiból, illetve ezek zenei anyagából közel 30 CD készült. 75 éves korában a Magyar Rádió Archívumában fejezte be népzenekutatói munkáját. Innen ment nyugdíjba.
A Magyar Rádió és Televízió Elnöksége nyolc alkalommal „Nívó díj”-jal jutalmazta, 1971-ben „Folklór nagydíj”-at, 2000-ben „Ezüst toll” kitüntetést kapott. 2001-ben „A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje” kitüntetést kapta.
Béres János 60 éves művészi és pedagógiai munkássága döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy hazánkban a népművészet minden ága újra virágzásnak induljon. Iskolaalapítói és igazgatói munkásságáért 2006-ban a „Magyar Művészetoktatásért” díjat kapta. 2010-ben pedagógiai életműve elismeréséért „Eötvös József” díjat kapott, 2014-ben „Kossuth díj” kitüntetésben részesült.
A furulya és tágabb értelemben a fúvós „társadalom”, illetve oktatás számára Béres János etalon. A mai napig az általa írt kottákat használják és pedagógiai módszerei alapján tanítják a furulyát az alap és középfokú zeneiskolákban.
2021-ben jelent meg memoárkötete „Elindultam hosszú útra” címmel a Zeneműkiadó kiadásában.
„Egész életemet Pál apostol korinthusiakhoz írott első levelének három szava vezérelte.
Ez a három szó a Hit, a Remény és a Szeretet.
A Hitet mindvégig megtartottam, ez adta számomra azt az erőt, amivel bármihez fogtam, azt be is tudtam fejezni.
A Remény mindig táplált, ha zsákutcába jutottam, vagy ha valami sehogy nem akart sikerülni: egy láthatatlan kéz utánam nyúlt és kisegített a bajból.
A Szeretet, gyermekkoromtól a mai napig, vezéreszmém lett. Ahogy láttam a szüleimtől a szeretetet, én is úgy szerettem őket, testvéreimet, barátaimat és az embereket általában. Szeretem a gyermekeimet és azokat a gyerekeket, akiket 45 év alatt százával tanítottam.” (Idézet Béres János könyvéből)
